Történet

Iskolánk közel másfél évszázada áll Miskolc és a megye szakoktatásának szolgálatában. Kun Miklós, a város főbírája 1842-ben megjelent könyvében "Üdvös indítványnak" tartotta a vasárnapi iskola felállítását. Az 1850-es években működött a városban egy ismétlő iparos iskola, de nem fejlődött ipari tanonciskolává.

 

A város képviselő testülete 1868-ban mozgalmat indított a városban felállítandó iparos tanonciskola ügyében. A Kassai Kereskedelmi és Iparkamara segítségével megteremtődött a tanonciskola beindításának feltétele. Miskolc város Képviselő Közgyűlése 1873. december 5-én elfogadta, Borsod vármegye rendkívüli közgyűlése pedig december 16-án jóváhagyta "Az iparos tanoncok oktatásának berendezésére alkotott szabály-rendelet"-et, amely iskolánk alapító okiratának tekinthető.

 

Az iskola megnyitására 1874 március 1-jén, az első tanítási napra március 8-án került sor.

A tanítás 3 osztályban folyt, vasárnap, szerda és péntek délutánonként, összesen 7 órában.

Az 1884-es ipartörvény megerősítette és kötelezővé tette a tanonciskolák működését. A város közel 1.500 tanulóját kombinált osztályokba iskolázták be, tehát sok szakma képviselői jártak egy-egy osztályba. Az új tantárgyak, technológia, szépírás, szakmai szakrajz bevezetése közelebb hozta a "szakirányú" cím elnyerését. Az 1924-es tanévtől lányok is bekapcsolódtak a szakmatanulásba Az 1934/35-ös tanévben 26 osztályból már 12 volt szakirányú. Így 1936. augusztus 10-én az iskolát besorolták a "szakirányú iparostanonc iskolák" közé sorolta.

 

Az iskola és a tantestület életében döntő változást hozott az 1943-as év. A Felügyelő Bizottság főhivatású igazgatót és tanárokat választott. Az önálló iskola építése is újra napirendre került, "a Törvényhatósági Bizottság 1944. március 18-án tartott rendes közgyűlésén elhatározta, hogy 1676 négyszögöl nagyságú, 335.200 pengő becsértékű ingatlannak városi iparostanonc iskola részére való díjtalan átengedését"

 

A háború után újraindított tanoncképzésnek kellett megoldani az állami ipar szakmunkás utánpótlását. Ehhez önálló iskolaépületre volt szükség. Így lett az iskola székhelye a Kun József u. 9. sz. alatt, az I.sz Polgári Fiúiskola.

 

Iskolánk 1952-ben kapta a 101-es számot, majd 1955-töl felvette Szemere Bertalan nevét, aki borsod-megyei alispánból előbb belügyminiszter, majd a második felelős magyar kormány miniszterelnöke lett. Az új iskola felépítéséért a közel 80 évig tartó küzdelem 1981-ben meghozta gyümölcsét. Elkészült az Avason az új iskolakomplexum, amely iskolát, tanműhelyt, konyhát és éttermet foglal magában.

 

Az 1994-2001-ig terjedő években az iskolában gimnáziumi oktatás is folyt, majd az iskolavezetés 1997-ben döntött a szakképzés teljes korszerűsítése, és a művészeti képzés bevezetése mellett. A modern Szemere a XXI. század szakmai és pedagógiai kihívásait egyaránt vállaló, sokszínű iskola lett.  Ma technikumi, szakképző iskolai és kollégiumi feladatokat lát el az iskola.

Az iskola épületének felújítása 2022-ben kezdődött, az utolsó képen már az új homlokzat látható.

Az iskola nevének változásai

1874. március 8: Alsófokú Iparos Tanonc Iskola

1945: József Attila Tanoncotthon

1948: Állami Szakirányú Iparostanonc Iskola

1949: Munkaerőtartalékok Hivatala (MTH) 169. számú Intézete

1952: 101. számú Szakmunkásképző Intézet

1955: 101. számú Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző Intézet

1991: Szemere Bertalan Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet

1998: Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskola

2005: Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

2013: Miskolci SZC Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

2015. július 1.: Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

2016. szeptember 1.: Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

2020. július 1.: Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

 

Az iskola igazgatói

1874-79          Szántó János

1879-80          Porcs János

1880-81          Brósz Károly

1881-97          Gálffy Ignácz

1897-1919      Szokó István

1919-21          Huszár Károly

1921-23          Szekeres János

1923-26          Hidvégi Aurél

1926-35          Cseh Gusztáv

1936-42          Bartus Ödön

1942-50          Döbröczöni Kálmán

1950-54          Vas János

1954-80          Debnár Gyula

1980-89          Bujdos János

1989-97          Kőrössy Sándor

1997-2007      Lipcsei Gábor

2007-12          dr. Kavecsánszky Gyula

2012- 20         Szabó András

2020- 21         Barták Anita

2021-              Deák Szabolcs

 

Szemere Bertalan

 

(Vatta, 1812 augusztus 27. —Pest, 1869 január 18)
miniszterelnök, író

A Borsod vármegyei Vattán született elszegényedett, régi nemesi család harmadik gyermekeként. Apja, Szemere László, katonaőrnagy, édesanyja Karove Erzsébet. Iskoláit szülőfalujában, ill. Miskolcon, Késmárkon és Sárospatakon végezte. Hamar megmutatkozott költői érdeklődése. Művei fiatal kora dacára megjelentek a Felső-Magyarországi Minerva cím folyóiratban. Korai írásain érződik Kölcsey és Vörösmarty hatása is.

A reformkorban

1832-ben jogászként diplomázott és Pozsonyban kezdett dolgozni jogászgyakornokként (jurátus) és az országgyűlési ifjúság tagja lett, szabadelvű reformokat támogatva. Miután letette az ügyvédi vizsgáit visszatért Borsodba, ahol tiszteletbeli aljegyzőnek választották.

1835-ben több rokona segítségével hosszabb külföldi körutazásra ment, több jelentős és fejlett várost meglátogatott (például: Berlin, Amszterdam, Dublin, Lausanne, de Párizsban majdnem fél évet, Londonban pedig egy hónapot tartózkodott) utazásai során szembesült azzal, hogy Magyarország a nyugathoz képest jóval elmaradottabb, és azzal, hogy az országról kialakult külföldi kép mennyire hiányos és hibás. Úti élményeit és a külföldi demokratikus intézmények működéséről, felépítéséről írt esszéit színvonalas úti naplójában adta közre, s bár a szerkesztett változat 1839-re elkészült, a cenzúra miatt a könyv kiadása egészen 1840-ig váratott magára. Az Utazás külföldön meghozta számára a sikert, az MTA levelező tagjává választotta és egy második kiadásra is sor került.

1841-töl 1847-ig Borsod vármegye egyik főszolgabírója, majd másodalispánja, végül alispánja volt, és Palóczy László mellett a megye országgyűlési képviselőjeként Pozsonyban, az 1843-44-es és az 1847-48-as reformországgyűlésen az ellenzék egyik jelentős vezérévé vált (az utóbbin az Országgyűlés jegyzőjévé is választották).

Miniszter, kormánybiztos, miniszterelnök

1848-ban a Batthyány-kormányban belügyminiszter lett, s így az ö feladatai közé tartozott az új országgyűlés előkészítése is; öt magát három választókerületben is megválasztották, de végül a miskolci mandátumot fogadta el. Minisztersége alatt megindult a kormány hivatalos lapja, a Közlöny. Az Országos Honvédelmi Bizottmányban az igazságügyért felelős pozíciót töltötte be. 1848 decemberében Felső-Magyarország kormánybiztosává nevezték ki, így Miskolcon részt vett a Franz Schlick tábornok elöl visszavonult felső-tiszai hadtest újjászervezésében. 1849. május 2-től
miniszterelnök és belügyminiszter Kossuth Lajos kormányzó mellett, egészen a kormány lemondásáig.

 

A Szemere-kormány

• A Szemere-kormány (1849. május 2 — 1849. augusztus 11_)
• Szemere Bertalan, miniszterelnök és belügyminiszter
• Batthyány Kázmér gróf, külügyminiszter ill. földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter
• Csányi László, közlekedési miniszter
• Duschek Ferenc, pénzügyminiszter
• Horváth Mihály, vallás- és közoktatásügyi miniszter
• Vukovics Sebö, igazságügy-miniszter
• Mészáros Lázár, ideiglenes hadügyminiszter 1849. május 5-ig
• Görgey Artúr, hadügyminiszter, 1849. május 7-július 7-ig
• Aulich Lajos, hadügyminiszter, 1849. július 14-töl

A Szemere-kormány intézkedései

Megszüntették a statáriumot, visszarendelték a kormánybiztosokat, továbbfejlesztették a jobbágy-felszabadítást. 1849. július 29-én elfogadták a nemzetiségi törvényt, amely szabad nyelvhasználatot engedélyezett a nemzetiségeknek a helyi közigazgatásban és az oktatásban. Céljuk ezzel a nemzeti kisebbség megnyerése volt.

Emigrációban

A világosi fegyverletétel után a gondjaira bízott Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1849. augusztus 23-án Orsován elásatta. Először Törökországba menekült, majd Párizsba emigrált, ahol szerény anyagi körülmények között élt 1851-ben távollétében (incontumaciam) halálra ítélték.

Kiterjedt levelezést folytatott, támogatta a kiegyezést, ezért szembekerült Kossuthtal. A magyar emigráció című pamfletjében, majd a Politikai jellemrajzok című írásában nyíltan támadta a szabadságharc vezetőit, elsősorban Kossuth Lajost Emigrációban töltött évek alatt megírta Utazás keleten című útirajzát is.

1865-ben amnesztiát kért és kapott, de már elborult elmével tért haza, dührohamai a Schwartzer-szanatóriumban csak súlyosbodtak. 1869-ben halt meg. Budán temették el, de 1871. május 1 –jén Miskolcra szállították hamvait, és az Avasi templom temetőjében helyezték örök nyugalomra.