Kormány.hu: indul az új kormányzati portál
Ez a minisztériumi portál már nem frissül. Az aktuális pályázatok a továbbiakban itt találhatók.
Publikus teszt formájában elindult a kormany.hu weboldal, a magyar kormány hivatalos információs honlapja, amely folyamatosan frissülve aktuális híreket, beszámolókat, multimédiás tartalmakat közöl a kormányzat mindenkori tevékenységéről.
A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított nyugdíjsegélyek kifizetéséről és biztonságáról
A Kormány az 1159/2010. (VII. 30.) Korm. hat. számú határozatával előírta a Kormány által alapított közalapítványok és alapítványok átfogó felülvizsgálatát, és felkérte a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős, valamint az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztereket, hogy vizsgálják felül az alapítványokhoz rendelt feladatok ellátásának hatékonyságát.
Ha a gyermekek után járó kedvezményt évközben szeretnénk igénybe venni, azt mielőbb jelezzük a munkáltatónál
Azoknak a munkavállalóknak, akik már január hónapban érvényesíteni kívánják a gyermekek után járó adóalapot csökkentő kedvezményt, érdemes azt munkáltatójuknál minél előbb jelezni, mert anélkül a kedvezmény nem érvényesíthető. A nyilatkozat bármilyen írásos formában megtehető, ugyanakkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is készített adóelőleg‑nyilatkozat mintát, amely a NAV (APEH) honlapjáról tölthető le.
60 milliós gyorssegély az Iparművészetinek
Azonnali intézkedéseket tett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Iparművészeti Múzeum tetőszerkezetének megerősítése érdekében. Az épület tetőszerkezete annyira tönkrement - az előző kormány és múzeumi vezetés több éven át tartó nem törődöm magatartása miatt -, hogy ma már a múzeumlátogatókat és a járókelőket veszélyeztetik a lehulló cserepek. Így a balesetveszély elhárítása érdekében az állagmegóvás nem halasztható tovább.
Rendkívüli ülést tartott a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága Rendkívüli ülést tartott ma a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB), világörökségi ügyekben a kulturális örökségért felelős miniszter tanácsadó testülete a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban. Az ülés szünetében sajtótájékoztatót tartott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Tamási Judit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki egyben a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága ügyvezető elnöke is.
Az iskolai támogatások felfüggesztéséről
A kormány múlt év augusztusában a családi pótlékot átalakította nevelési és iskoláztatási támogatássá, így indokolt esetekben lehetővé vált az iskoláztatási támogatás felfüggesztése is. Már a tanév első hónapjában akadtak olyan diákok, akiknek összegyűlt a 10, illetve az 50 igazolatlan tanórája.
A magyar elnökség célja az erős Európa
A megfelelő és sikeres válasz az előttünk álló, példa nélküli közös kihívásokra nem a kevesebb, hanem a több Európa. Erről Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter beszélt tegnap (január 5. ) mintegy félszáz, Brüsszelbe akkreditált külföldi újságíró előtt Budapesten. Az eseményen Réthelyi Miklós a magyar európai uniós elnökséggel kapcsolatos, a minisztériumot érintő prioritásokról, tervekről tájékoztatta az újságírókat. Réthelyi Miklós kiemelte az elnökség mottója, az „Erős Európa” megvalósításának szükségességét gazdasági, szociális, politika és intézményi téren egyaránt.